MEGÖLTÉK A LELKÜKET

Több tucatnyi nőt puskatussal behajtottak az erdőbe, és az oda bejövő orosz katonák megerőszakolták őket. Mit jelent ez konkrétan? Igenis, a nők számára undorító testiségüket minden büdösségével, lihegésével, nyálazásával rájuk erőltették, engedelmeskedve a saját kényüknek, kedvüknek, felrúgva a minden egészséges férfiban, a nők iránt évszázadok óta meglévő előzékenység, udvariasság reflexét.

Őket nem anya szülte?

Mint tudjuk, a természet hatalmas erőket mozgósít a fajfenntartás érdekében. Az ösztönvilág durva, erőszakos haderői méltán vívják ki csodálatunkat, hiszen minden épkézláb felnőtt embert ellenállhatatlanul a hatalmuk alatt tartanak. Úgy látszik, a létnek szüksége van az emberiségre.

A személyiség védekezik is e hatalom ellen, ugyanis mint primér módon értelmes lény, méltatlannak érzi, hogy értelemellenes erőnek engedelmeskedjen. De az említett eset tanúsítja, hogy bizonyos körülmények között nagy embercsoportok könnyedén átadják magukat a vad, állatias ösztöneiknek, értelemről nem beszélhetünk.

Ismeretes, hogy az ember igyekszik humanizálni az ösztöneit. Például épp a nemi ösztönből a szerelmi kultúra csodálatos virágzása nyílott ki. Szinte beláthatatlan például a magyar szerelmi líra csodás virágoskertje.

A szemérem minden kultúra kiirthatatlan összetevője. De hova tűnt a szemérem a nőkre rázárt iskolába betörő, "felszabadító" szovjet katonákból, akik ott a sátánság pokoli színjátékát rögtönözték?

A nemi erőszak tombolása a világháború alatt mindenféle humanizmus kiabáló, az állatiságnál is aljasabb megnyilatkozása volt. Nem száz, nem ezer, hanem százezernyi magyar nő esett a nemi erőszak áldoztául a háború után. A lelkek tömeggyilkossága volt ez. Megtört, kapkodó tekintetű, egész életükre sokkolt nők ezrei járkáltak körülöttünk. Muszáj szembenézni azzal a tudattal, hogy ezeknek a bestiális eseteknek kivétel nélkül a köznyelvien "orosz" férfiak voltak a tettesei. Pontosabb volna a "szovjet" elnevezés, mert ennek a lelkületnek nem elsődlegesen az orosz, inkább a sztálini Szovjetunió volt a talaja. A gulág táboroknak ebben a világában az emberségről nem esett szó. S ez szörnyűség: a szeretetről sem volt soha szó. Emberség, szeretet: ezek a kis gyertyalángocskák virrasztanának az emberi nem méltósága fölött. De a legkisebb gyertyalánghoz is kell valamicske oxigén. Lehet, hogy vannak helyek, ahol nincs oxigén? Ha orosz volnék, ezen az egész ügyön mélyen elgondolkoznék. Hajlandó vagyok egyetérteni azokkal, akik úgy vélik, ott vannak a legnagyobb fejek. Andrej herceg, Pierre Bezuhov, Natasa Rosztova ott született. Ezek a Háború és béke főszereplői. Akik olvasták, soha nem felejtik el. Igen erős talaj. De hol vannak most ezek a nagy fejek? Nagy kérdése ez korunknak. Mert a világháború alatt állomásoztak ebben az országban német csapatok is bőven. Olyasmiről azonban senki nem beszél, hogy német katonák itt vagy ott magyar nőkön töltötték volna ki állatias ösztöneiket.

A nagy költőt az teszi, hogy megtalálja a szavakat. A magyarság a nagy költők népe. kimondatlanul tudjuk is ezt magunkról. Van nemzet amelyik a legkisebb falutól a legnagyobbakig a legfontosabb utcáit nagy költőikről nevezte el? És itt nincs kivétel. A nemzeti önismeret terén mocorog itt valami, nem?

Olvassuk el az alábbi sorokat!

Az ember fáj a földnek,

Oly sok harc- s békeév után

A testvérgyűlölési átok

Virágzik homlokán…

"Testvérgyűlölési átok". Létezik erkölcsi teher, amely nagyobb súllyal nehezedik az emberiségre? Mind tudunk a hullahalmokról a lövészárkokban. Úgy tűnik, nincs segítség. Elátkozott faj vagyunk. Vörösmarty megtalálta rá a szót.

Az emberiségnek szüksége van nagy költőkre akkor is, ha a szavaik pusztába kiáltottak.

Valami kell, hogy ne legyünk kénytelenek szégyellni az embervoltunkat.