HALLGATJUK A RÁDIÓT

2023.02.05

A kisfiú súlyos betegséggel született. Néha leállt a lélegzése. A születésekor az orvosok figyelmeztették a szülőket, hogy ezzel a bajjal a gyerekek az egy éves kort sem szokták megélni. A család képtelen volt ebbe beletörődni. Harcot kezdtek a fiú életéért. Nem panaszkodtak, nem káromolták az Istent a csapás miatt, pedig nem lehet elmondani, milyen gyötrelmeket jelentett az anyának, apának ez a helyzet. Egy percig sem hagyhatták idegfeszítő felügyelet nélkül a gyötrődő csecsemőt. Azok a fuldoklások! Azok az elkékült arcok!

Megkeresték azokat az orvosokat, akik képesek voltak valami halvány reményt nyújtani. Nyakukba vették az országot. A kis faluból Pestre, Miskolcra utaztatták a gyereket. Olyan készüléket kapcsoltak rá, amely alvás közben azonnal jelezte, ha leáll a lélegzés. Ilyenkor az arcocska simogatásával felébresztették szegénykét, aki rájuk mosolygott, kedvesen gügyögött. Olyan mértékű szeretet csodája született ott a szívekben, amely egészséges személyek esetén egyáltalán nem jöhetett volna létre. A részvét mély emberi tulajdonsága varázserővé válhat. Manapság kisgyereket ölnek némely családban. Kék-zöld sebhelyek, betört kis koponyák jelzik, hogy az embertelenedés széles körökben gyökeret vert. Miért ütik-verik szegény fiatalokat, miért veszik el az életüket? Hát mert nem voltak hajlandók abbahagyni a sírást, nem hagyták aludni vagy békésen tévézni a felnőtteket a kis bőgőmasinák. Felidegesítették a mostohaapát.

Sokfélék vagyunk mi, emberek. A mi beteg kisfiúnk szülei nem tettek mást, csak szerettek. De úgy látszik, a szeretethez is pénz kell. Kimerültek az anyagi lehetőségek, az utaztatás, a gyógyszerek sokba kerültek. A család társadalmi segítségért folyamodott. A csoda képes másik csodát szülni. Jelentkezett egy öreg ember. Megszületett az első dédunokája, most értette meg igazán, mit jelent egy kisgyerek a világban. Ötszázezer forintot ajánlott fel. Igen, ötszázezret. De fölvette a telefont egy idősebb asszony. Az életkora miatt már nem vezet autót, felajánlotta a kisfiú szüleinek a kocsiját. Jól fut, nincs baj vele, egy éve esett át a műszaki vizsgán. Ingyen odaadott egy autót. Ugye, nehéz elhinni? Pedig igaz.

Miért vannak szentek? És miért vannak az állatnál állatabbak? Miért nem képesek megjavulni? Miért nincs halvány fogalmuk sem arról, hogy ők rosszak? Az élet tele van titkokkal.

Lám, néha érdemes bekapcsolni a rádiót! Sok érdekességet megtudhat az ember. Aztán gondolkodhat.

- 2014 -